Életem második saját befektetése magamba: a szemüveg
A lírai cím ellenére a történet nem meghitt. Az önállósodásom egyik állomása az volt, hogy a következő szemüveg, amit csináltatok, már teljesen az én zsebemből lesz. Aka bezár az Szülőbank. Ez váratott magára néhány évet, hiszem szemüveget nem évente csináltat az ember. Egész pontosan majd 5 év telt el, mire szükségessé vált egy új darab. Éreztem, hogy eljött az én időm. Hogy mélyen a zsebembe fogok nyúlni, de elégedett leszek a végén. Nem csak azért, mert magamnak fizethetem, hanem azért, mert senki sem szól bele abban, milyen legyen a keret, mehet-e a drágább, de jobb lencse, van-e büdzsé egyéb extrákra, vagy csak a gyári tok fér bele. Egy teljesen új világ nyílt meg előttem, telis-tele lehetőségekkel, amire elpazarolhattam a fizetésem. Persze nem minden pazarlás. Például a komolyabb, új technológiás monitorlencséket választani nem volt az. A munkám során gyakorlatilag a napjaim 50%-t monitorok előtt töltöm, és ez a szabadidőben is folytatódik. A jobb tehát szükséges volt. Na igen, az ára meg legalább a háromszorosa, dehát úgyis én állom az egészet, s erre készültem. Meg volt a kerete, egy nagyvonalú maximummal. S miután az időpontot is sikerült egyeztetni a szemészeten, tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön az idő.
A szemeim szerencsére nem romlottak. Felmerülhet a kérdés, akkor minek újat csináltatni? A baj nem a lencsék dioptriájával volt, hanem azzal, hogy a keret már nagyon nyomta a fejem. Nem tudtam anélkül viselni, hogy annak fejfájás ne lett volna a vége. Ha pedig nekem fáj a fejem, az olyan súlyos állapotokat tud okozni, hogy a legnépszerűbb, erős fájdalomcsillapítók sem képesek javítani a helyzeten. Így tehát adta magát a dolog. Plusz, majd 6 évet töltöttünk már együtt a régivel. Azóta a technológia is nagyon sokat változott.
Miután elkészült az új szemüveg
A menő lencsékhez menő keret dukál. Igaz, kissé feszélyezett a szárakon tündöklő márkalogó, de én akartam. Szokjam meg. Ez egész gyorsan is ment. Itt megragadnám a lehetőséget, hogy figyelmeztesselek, kedves olvasó: ha te is először csináltatsz monitorszemüveget, akkor készülj fel rá, hogy az csak a monitor előtt lesz használható – kivéve, ha nem zavar, hogy besárgul a világ. A szemünk szerencsére csodás szerv, az agyunkról nem is beszélve. Hihetetlen módon tudnak együtt dolgozni és korrigálni. De van, ami így sem lesz ideális. Minden esetre, amire csináltattam, arra több volt ez a szemüveg, mint tökéletes. Nem is sejtettem még ekkor, milyen rövid életű kapcsolat lesz a mienk.
Itt a vége szemüveg véle
A történetnek több tanulsága van. Hiába a csúcs kiegészítő a https://eoptika.hu/kategoriak/szemuveg-akcio.html oldalról, ha nem nőttem még fel egy ilyen kategóriás befektetéshez. Nem tudtam rá vigyázni. Bezzeg a szüleim hányszor rám szóltak gyerekként. Semmit se tanultam belőle.
Az emberek sokszor nagyon ellenszenvesek. Miért nem adta le senki? Bejött neki a márka? Szerencsésnek érezte magát, mert megtalálta? Haragudtam a világra…
A gyász sok szakaszát megéltem miatta, de ma már inkább csak tanmeseként gondolok a dolgokra. Sokan hagyják el a kulcsaikat, telefonjukat, pénztárcájukat. Én még így is a szerencsésebbik csoportba tartozom.
Szemüveg – besorolás dráma
Tudni kell rólam, hogy a vonaton is dolgozom. Dolgozom az irodában, a vonaton, néha az állomáson, máskor a kocsiban – és otthon is. Hogy-hogy nem vagyok még milliárdos? Én sem értem. S sokáig nem is sejtettem, mekkora veszteséget fog nekem okozni ez az életmód. Reggel még meg volt a szemüvegem, de az irodában már nem. Nem értettem, mi történhetett. Az szilánkok fokozatosan kerültek a helyükre. Az emberi agyról tudni kell, hogy mindig talál (vagy kreál) összefüggést két dolog között. Így jutottam arra a következtetésre, hogy kieshetett a vonaton, amikor elővettem a laptopom. Sok forgatókönyv átfutott az agyamon, de végül meggyőztem magam, hogy biztos leadta valaki. Kinek kellene egy szemüveg, aminek sárgák a lencséi és ráadásul mínuszos is? Fel is hívtam a vonattársaság talált tárgyakkal foglalkozó osztályát, ahol nagyon kedves volt az ügyintéző, de.… sajnos nem adtak le szemüveget nekik. A filmekben ilyenkor szokott az a jelenet lenni, amikor a szereplő nem tud megszólalni, a kezéből kiesik a telefon és csak mered maga elé. Nos, én nem ejtettem el a telefonom, mert így is nagy értéket vesztettem, nem hiányzott a listára egy telefon is. De boldog sem voltam. Csak mérges, magamra.
Legutóbbi hozzászólások